A következő címkéjű bejegyzések mutatása: önkéntes. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: önkéntes. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. június 26., kedd

Vadonleltár a betondzsungel közepén? - Lezárult a második gödöllői BioBlitz


A Pangea Egyesület a Gyöngybagolyvédelmi Alapítvánnyal tavaly közösen megszervezte az ország első klasszikus városi BioBlitz rendezvényét, amely nagy sikert aratott a Nemzetközi Természetfilm Fesztivál keretein belül. Idén pedig folytattuk ezt a szép hagyományt!



A BioBlitz egy külföldön már nagy népszerűségnek örvendő eseménysorozat, melynek elsődleges célja a természetvédelmi szemléletformálás interaktív és szórakoztató módon. Ez egy 24 órás fajleltár laikusokkal és szakemberekkel közösen végezve, amelynek pozitív természetvédelmi üzenete van. Arra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy a városi területek is komoly természetvédelmi értékekkel rendelkezhetnek, így megőrzésük kiemelt fontosságú. Az üzenet itt nem az, hogy a város és az emberek hogyan rombolnak, hanem az, hogy amit meghagytunk, arra vigyáznunk kell. Továbbá az ilyen események felhívják a figyelmet a parkok természetközelibb kezelési lehetőségeire is.


Minden korosztály számára színes programokat kínált az esemény: volt kisemlős csapdázás, rovarhálózás, botanikai túra, trófea bemutató és bagolyles. Este pedig számos érdekes előadást hallgathattak meg az érdeklődők a szakértőktől. Szó esett a nagyragadozók hazai helyzetéről, a városi élővilágról, különböző monitoring módszerekről, denevérkutatásról, és csúszó-mászókról is.


Az eseményt péntek reggel 8 órakor egy üres fehér táblán nyitottuk meg. Másnap reggelig pedig folyamatosan „vadásztuk” a fajokat, így a tábla lassan megtelt a fajnevekkel!

A különféle állat- és növénycsoportok szakértőivel együtt, a helyiek bevonásával idén a tavalyi 302 fajt is túlszárnyaltuk a fél napos eső ellenére is. Még tartanak az összesítések, de 335 fajt biztosan találtunk!


Köszönjük a segítséget minden résztvevőnek:

Programtartók: Kun Róbert, Bombay Bálint, dr. Tóth Balázs, dr. Zsebők Sándor, Ujhegyi Nikolett, dr. Patkó László

Előadók: dr. Heltai Miklós, dr. Kovács Tibor, Ujhegyi Nikolett, dr. Patkó László 

További önkéntes munkával segítették az esemény létrejöttét: Kálmán Nikolett, Mihalik Éva, Szabó Éva, Kovács Zsófia, Major Borbála, Kas Emília, Gyetvai Zsófia, Szilágyi Zsolt, Király Attila, Lázár Péter és Kovács Ágota



Írta: Patkó László & Bombay Bálint

2018. május 28., hétfő

Denevérnap a Vadasparkban


Május első vasárnapján a Pangea Egyesület több szekértővel karöltve egész napos játékos szakmai programot tartott a vadasparkba látogatóknak.

1267 fő volt jelen anyák napján a vadasparkban, ahol láthattak, hallhattak a denevérekről és kipróbálhatták hogyan boldogulnának denevérként.

Boldogh Sándor egészen az Aggteleki Nemzeti parkból eljött azért, hogy játékos feladatokkal be tudja mutatni a denevérek táplálkozási stratégiáját, illetve a kicsik és nagyok egyaránt megtapasztalják, hogyan működik az ultrahang.



A kisebb gyerekek kipróbálhatták azt is, hogy hogyan tudnának denevérként függeszkedni, illetve csapatmunkával manőverezve, elkaphatták az összes rovart az erdei terepen.

Máté Balázs szakmai előadás keretében mutatta be a denevérek különlegességeit (pl. anatómiai jellegzetességeiket, hogy hogyan működik a hibernáció, mit csinálnak a denevérek az év különböző időszakaiban).

Ezt kiegészítve Mészáros József a bakonyi denevérkutatás rejtelmeibe vezette be a hallgatókat, megtudhattuk mit csinál egy denevérkutató az év során. A felállított denevérháló segítségével bepillantást nyerhettek a látogatók a denevérek megfogásának, gyűrűzésének a módjába. Megnézhették milyen eszközök „nélkülözhetetlenek” a terepi szakemberek táskájában. A kiállított poszterek és életképek segítségével pedig kicsit részesei lehettek a denevérek sokszínűségének is.







Nagy Ágnestől a Főváros Állat-és Növénykertből megtudhattuk, hogy mit esznek a hazai denevérek, illetve mi történik a lakott területen sérült, mentett és a Madárkórházba bekerült állatokkal. A látogatók megismerkedhettek többek között „Bélával” a rőt korai denevérrel, aki 3 doboz egyikében érkezett és mutogatta magát és hangját egyaránt az arra járóknak. Kurali Anikótól külföldi élménybeszámolója alapján betekintést kaphattunk, hogy egzotikus helyeken mennyire színesek és sokfélék lehetnek ezek az állatok.

Lehetett denevér origamit hajtogatni, illetve a kutakodó kedvűek Bombay Bálint és Ujhegyi Nikolett segítségével megnézhették, hogy templomtornyokban, ahol denevérek mellett gyöngybagoly is él, mit esznek a gyöngybaglyok. Bagoly köpetekből lehetett koponyákat, állkapcsokat kihalászni, illetve mikroszkóppal közelebbről szemügyre venni, hogy milyen táplálkozású az elfogyasztott prédafaj. Találtunk többek között veréb, több cickányfaj, de még denevér koponyát is.


A program nagyon jól sikerült, reméljük minden részvevő egy kicsit több ismerettel és jó élményekkel távozott a programról.

Írta: Ujhegyi Nikolett
Fotók: Surányi Linda, Bombay Bálint

2018. április 23., hétfő

1% a jövő generációjáért és a Földért (Adószámunk: 19263164-2-19)

Táborainkat a Pangea Kulturális és Környezetvédelmi Egyesület önkéntesei szervezik és bonyolítják le.

Nekünk, civileknek nagy segítség az egyesületünknek évente felajánlott szja 1%-okból összegyűlt bevétel.

Hogyan tudod nekünk adni adód 1%-át?

Eltekintve a különféle beadási dátumú adóbevallástól, az 1 %-ról akár már most is rendelkezhetsz. Egészen 2018. május 22-ig, de minél hamarabb megteszed, annál jobb!

A legegyszerűbb, ha 1753-as (17SZJA) nyomtatványon a személyi jövedelemadód bevallásával együtt küldöd el. Ha nem, akkor így rendelkezhetsz akár már most is!

·Ha ügyfélkapud van, ami a legegyszerűbb mód, adó 1 %-áról való rendelkezésre,

·Ha nincs ügyfélkapud, akkor itt tudhatod meg, hogyan kell regisztrálni: https://ugyfelkapu.gov.hu/

·Amennyiben a postai módot választod, 17EGYSZA nyomtatvány kitöltésével.

1. Ha egyéni vállalkozó, vagy ÁFA bevallásra kötelezett magánszemély vagy, az eva és a kata hatálya alá bejelentkezett egyéni vállalkozó, akkor 2018. február 26-ig adhatod le adóbevallásod a NAV (APEH)-nak. Ha adód 1%-áról nem rendelkeztél, azt utólagosan is megteheted a bevallás részét képező 17EGYSZA jelű önálló nyomtatványon, 2018. május 22-ig. 

2. Amennyiben magánszemélyként küldöd be adóbevallásod, és rendelkezel ügyfélkapu regisztrációval, akkor itt: NAV SZJA oldalán keresztül könnyedén kitöltheted a rendelkező nyilatkozatod, és adóbevallásod is ellenőrizheted. Fontos! Ez március 15-től lesz elérhető!

A kedvezményezett adószáma rovatba írd be kötőjel nélkül a 19263164-2- 19 adószámot, így támogathatod a Pangea Egyesületet. A kötőjelet a rendszer automatikusan teszi be, te csak a számokat írd be.

Fontos! Március 15-től lesz elérhető!

3. Ha nem rendelkezel ügyfélkapuval, március 19-ig telefonon vagy elektronikus úton kérheted, hogy a NAV a bevallási tervezetet papíralapon, postán küldje el neked. A NAV a kérelem nyilvántartásba vételéről az adózó által választott kapcsolattartási formában tájékoztatja az ügyfelet. Amennyiben nem kéred március 15-ig a postázást, akkor adóbevallási tervezeted már csak személyesen, a NAV ügyfélszolgálatán tekintheted meg. Adód 1%-át ez esetben is felajánlhatod.

Ha nincs ügyfélkapud, az adó 1 %-áról a 17EGYSZA jelű nyomtatványon rendelkezhetsz, amelyet 2018. május 22-ig küldhetsz el az adóhivatalhoz postai úton vagy a NAV ügyfélszolgálatain személyesen.

Amennyiben az adóbevallás leadásakor nem rendelkeztél a jövedelemadód egy százalékáról, később is lehetőség van feladni a rendelkezést; egészen 2018. május 22-ig. Ügyfélkapun keresztül elektronikusan, vagy a korábbi években megszokott módon, önállóan lezárt, adóazonosító jelével ellátott postai borítékban (amelyet a ragasztást keresztezve aláírni
szükséges) postán vagy a NAV ügyfélszolgálatain személyesen.

Adószámunk: 19263164-2- 19

Köszönjük a segítséged!

2018. március 6., kedd

Miért jó önkéntesnek lenni? - Szakmai nap a Merzse-mocsáron és a WWF irodában

Túl vagyunk egy nagyon eredményes kiránduláson, terepmunkán és előadássorozaton. Múlt hét szombaton a ZÖLD XVII Egyesület munkáját segítve kijutottunk Budapest egyetlen igazi mocsarához, a Merzse-mocsárhoz. Itt a több mint 20 önkéntes közreműködésével élőhelykezeléssel foglalkoztunk, amely abban nyilvánult meg, hogy lehúztuk a korábban levágott kaszálékot a védett területről. Mivel az idő szorított minket, ezért nagymértékben nem tudtunk bekapcsolódni a 17. kerület természet- és környezetvédelmével foglalkozó szervezet munkájába, de tapasztalatnak és kapcsolatépítésnek így is jó volt ez az élőhelykezelési gyakorlat.





Ezt követően elsétáltunk a kilátóhoz, ahonnan alaposan megfigyelhettük a befagyott tóban madarak által fenntartott kis lihogót. Tőkésrécén kívül szárcsákat, csörgőrécét és barátrécét is sikerült megfigyelnünk. A területet elhagyva még nyomoztunk a hóban emlősfajok után kutatva. Mezei nyúl, őz, macska, kutya és róka lábnyomát is megtaláltuk a területen.

A program a WWF Magyarország irodájában folytatódott, ahol hasznos előadásokat hallhattunk az önkéntesség fontosságáról az elhelyezkedés tekintetében, illetve a természetvédelmi munkalehetőségekről. Ezúton is szeretnénk megköszönni az előadóknak, hogy életszagú, őszinte, színvonalas és hasznos előadásokkal szórakoztatták a hallgatóságot. 

Bízunk benne, hogy mindenki eredményesnek tekintette ezt a szakmai napot!



Fényképek: Bombay Bálint & Patkó László

2018. január 3., szerda

Naptár 2018

Boldog Újévet Kívánunk!

Ide kattintva megtekinthetitek az újévi naptárunkat :)!


2017. november 27., hétfő

Végre elkészültek a vadonatúj pólóink és vászontáskáink!

Szitáztunk racka juhosat, gyógynövényeset, és Pangeásat is! Nemsokára érkeznek almás táskák is...! Kitűző már van is belőle!

Természetesen a táskák pamutvászonból készült natúr hazai termékek, a pólók pedig organikusak.

Mind kézműves ám, mi terveztük, mi szitáztuk!!

Műanyag zacskó helyett válasszátok a vászontáskát bevásárláshoz, rövid kirándulásokhoz, ilyen póló pedig természetesen mindenkinek kell :) ! Karácsonyi ajándéknak elképzelni sem tudunk jobbat!!!

Rendeléseiteket írjátok meg a bombay.balint_KUKAC_pangea_PONT_hu címre!

Pólók (gyógynövényes, birkás, Pangeás): 3800 Ft (tagoknak: 3000 Ft)

Vászontáskák (gyógynövényes, birkás, Pangeás): 1400 Ft (tagoknak: 1000 Ft)

Kitűző (almás): 300 Ft (tagoknak: 200 Ft)

Karácsonyi csomag: 1 póló + 1 táska: 5000 Ft








2017. október 12., csütörtök

Túra az Alacsony-Tátrában

Kosteleki önkéntes programunk mindannyiunk sajnálatára tavaszra halasztódott, az így felszabadult hétvégénket pedig úgy döntöttünk, hogy -a gyimesi csűrköltöztetés helyett- az Alacsony-Tátrában (Nízke Tatry) túrázással töltjük.

Szeptember 30-án hajnalban tehát nekiindultunk két autóval, hogy nyolckor már Trangoska (1120 m) parkolójából  kezdhessük el a kétnapos kalandot. A nyolc főből álló csapat magját a Pangeás különítmény (Zsófi, Vincze, Pisti és Mimi) adta. Fejenként négy liter vízzel, csúcssörrel, sátorral, hálózsákkal és élelemmel felpakolva nekiindultunk felfelé, az első lendület a menedékházig vitt minket, ahol elkezdtük készleteink megcsapolását és megcsodáltuk a partizánemlékművet.


A II. világháború idején Gyömbér és Králicska között visszavonulási harcok voltak a partizánok és a német alakulatok között. A harcok, valamint a partizánok az Alacsony-Tátra főgerincén való nehéz átkelésének emlékére emelték 1944 telén ezt az emlékművet.

Ezután tovább folyattuk utunkat felfelé, egészen az Alacsony-Tátra legmagasabb csúcsáig, a Gyömbérig (Ďumbier) (2043 m). Innentől a csúcssörök nem nyomták tovább a vállunkat, ráadásként pedig gyönyörű kilátásban lett részünk, ugyanis szerencsére csodaszép, napos időt fogtunk ki. A főgerincen tovább haladva nyugati irányba ezután meghódítottuk a Chopok (2024 m) nevű csúcsot, majd a Dérest (Dereše) (2004 m) is.


Itt rengeteg kőépítmény és a gerincen átbukó felhők fogadtak minket, miközben a nap is egyre lejjebb került az égen, így a szeles gerinctől búcsút vettünk és leereszkedtünk a hegy oldalába, ahol gyorsan felvertük sátrainkat és felkészültünk a fagyos éjszakára.

Reggel többen már napfelkelte előtt felébredtek a foguk vacogására, ők a gerincre felkapaszkodva köszöntötték az új napot, majd reggeli, sátorbontás (és sátorról jégolvasztás) és egy kis hálózsákos napon melegedés következett, majd nekiindultunk lefelé, fagyott áfonyát eszegetve.




Ezen a napon a tengerszint feletti magasság csökkenéséből kifolyólag inkább fenyőerdőkben, áfonyás tisztásokon vitt utunk, rengeteg gombát találtunk, megmásztuk a Baba csúcsot (1590 m) és alaposan kifáradva jutottunk el végül a parkolóba, ahova a csapat még mindig energikus fele plusz pár kilométert megtéve az autókat elhozta, hogy újra együtt tegyük meg már 2 x 4 keréken az utat Magyarországra, hogy még mindenkinek legyen ideje megírnia másnapra a házi feladatát :).


Nagyon jól éreztük magunkat, szándékozunk a jövőben is legalább havonta egyszer hasonló túrákat szervezni lelkes önkénteseinknek és barátainknak, ezek a PÖT keretében kerülnek majd megtervezésre. 

Írta: Kas Emília (Mimi)

2017. június 18., vasárnap

2017. május 30., kedd

BioBlitz Gödöllőn

Május 26-27-én lezajlott Gödöllőn a Pangea Egyesület és a Gyöngybagolyvédelmi Alapítvány innovatív természetvédelmi programja, a BioBlitz.

A Nemzetközi Természetfilm Fesztivál szervezőinek hála a 24 órás fajleltárra tömött sorokban álltak a diákcsapatok. Reggel 8 órától másnap reggel 8-ig összesen 301 növény- és állatfaj jelenlétét mutattuk ki a gödöllői Alsópark terültéről. A meglepőbb fajok közé tartozott például a selymes boglárka, az erdei béka, a vízisikló, a fürj vagy a macskabagoly. Az éjjeli lepkészeink több mint 70 ízeltlábú fajt határoztak meg, a kisemlős csapdázás során pedig öt különböző egér- és pocokfaj került kimutatásra.

A parkban minden bizonnyal több faj él (pl. nem találtunk sünt és vörös mókust), de 24 óra alatt így is döbbenetes fajszámot sikerült produkálnia a csapatnak!

Az esti programokat sikerült megfelelően egymásra fűzni! Amíg a sátorban folytak az előadások, addig az aktívabb résztvevők a denevér detektorozást követően kisemlősöket kerestek, majd fénycsapdáztak.

Köszönjük önkénteseinknek a lelkes segítségnyújtást :)!!

Programtartók:

Kun Róbert, Fejes Zsófia, Gyetvai Zsófia, Dr. Kovács Tibor, Bombay Bálint, Tóth Balázs, Surányi Péter, Zsebők Sándor, Ujhegyi Nikolett, Patkó László, Márton Mihály

Előadók:

Szilágyi Zsolt, Dr. Szabó László, Dr. Heltai Miklós, Dr. Kovács Tibor, Péntek Attila, Dr. Hecker Kristóf, Ujhegyi Nikolett, Bombay Bálint, Dr. Klein Ákos, Patkó László

Önkéntes munkával segítették az esemény létrejöttét:

Kálmán Nikolett, Mihalik Éva, Szabó Éva, Kas Emília, Szerecz Sára, Vincze-Darázsi Virág, Vinze Viktor, Szabó István, Gönye Csaba, Németh Tímea, Fülöp Zita


Reméljük jövőre Te is velünk tartasz! Hol legyen még BioBlitz?




















2017. április 19., szerda

Birkavágás, utolsó felvonás


Az utóbbi időben ez volt a harmadik és egyben az utolsó alkalom is. Most nem volt hurkatöltés, de a csontok lehúsolásával azért sok idő elment. Az nyájat abajgató agresszív kosok és a gyengébb kondícióban lévő jerkék már az örökzöld legelőkön pihennek...

Nem veszett kárba semmi: a kisebb szarvakat levágtuk bemutatóanyagnak, a koponyák kifőzésre kerültek, a bőrök szűcsnél pihennek, a lábszárakból gombok és díszek lesznek a kos-zacsikból pedig kezdő bőrösünk, Áron fog juhászszütyőt készíteni.

P4140755

P4140769

P4140827

Amíg a csapat egyik fele szúrt, nyúzott és zsigerelt addig Misi és családja fúrt, faragott és csiszolt. Hogy mit? Na, azt még nem mondjuk el, de hamarosan megtudjátok!

P4140787

P4140818
(Persze egy kis medvehagymázásra is maradt idő...)